Az első világháború során a levegő is hadszíntérré vált. Nem ez volt az első fegyveres konfliktus, amikor ez bekövetkezett, de az 1914 és 1918 közötti időszakban a repülőgépek látványos fejlődésnek indultak, és a légi hadviselés is igen jelentős mértékben megváltozott.
A második világháború évei alatt olyan új fegyvereket alkottak és próbáltak ki a harcoló felek, amelyek létrehozásának elméleti alapjait már jóval a háború kirobbanása előtt lerakták.(1) Közismert tény, hogy az atombomba létrehozásában több híres fizikus is részt vett.
A valóság ennél azonban jóval összetettebb. A magyar várépítészet kezdetei legalább ezer évre nyúlnak vissza. Már az állam megszervezésekor is várak körül hozták létre a középszintű igazgatási egységeket, a vármegyéket.
A szovjet repülőtér titkai című állandó kiállítás egy egyedülálló gyűjtemény: a szovjet légierő 46 éves ausztriai és magyarországi jelenlétével összekapcsolható tárgyakat, dokumentumokat, filmeket mutat be kézzelfogható formában. Egyenruhák, pilótaruhák, sisakok, fényképek, filmek, bombák, rakéták, repülőgép-darabok, történetek. Minden, a XX. századi hadtörténelem iránt érdeklődőnek látnia kell.
Zászlókészítés, Magyar történelmi zászlók, Íjászversenyekre, Hagyományörző ünnepségekre, Történelmi játékokra, az erdetei múzeumi példányok 100%-os reprodukciói, Hunyadi zászló, Anjou zászló, Mátyás király zászló, Árpád házi zászló, Dózsa parasztfelkelés zászló, 48-as honvédzászló, nemzeti zászlók, magyar zászlók, országok zászlói, egyedi zászlók, hímzett zászlók, zászlókiegészítők,
Hadtörténelem: csaták, háborúk stratégiái, hadvezérek, történelmi személyiségek, meghatározó alakok bemutatása. Fegyverek, harcászati eszközök, régen és ma. Magyar és külföldi vonatkozásban.
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | Hadtörténeti gyűjtemények, adattárak |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |